Balatoni Sándor

orgonaművész, zeneszerző, karnagy

Balatoni Sándor weboldala2023-12-15T14:41:36+01:00

Koncertek és előadások Kínában

dr. Balatoni Sándor júliusban prof. Lakner Tamás és dr. Hoppál Péter társaságában vett részt a 14. Kínai Nemzetközi Kórusfesztiválon Pekingben és a Yellow River Kórusfesztiválon Lanzhouban. A fesztiválok alatt számos koncerten működött közre karnagyként, zongorakísérőként és szólistaként is, valamint több mesterkurzust, workshopot is tartott kollégáival és a Pécsi Tudományegyetem kórusával.

Első díj az Európai Kórusszövetség zeneszerzőversenyén

Az Európai Kórusszövetség zsűrije a 16 országból beküldött 51 anonim pályaműből tüntette ki 1. Díjjal Balatoni Sándor Cantate Domino című kórusalkotását. A rangos díjat a 2018-ban megrendezésre kerülő 20. Europa Cantaton adják majd át Tallinban, melyhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma is Kitüntető Oklevéllel gratulált.

Lemezfelvétel a pécsi Székesegyházban

Magyar orgonazene címmel megjelent Balatoni Sándor első szóló orgonalemeze, melyen a klasszikus, és kevésbé ismert orgonaművek mellett saját kompozíciói és átiratai is helyet kaptak.

Magyar orgonazene Amerikában

Balatoni Sándor Magyar orgonazene címmel adott négy koncertet az Egyesült Államokban, a rochester-i Saint Anne templomban, majd Manhattan-ben a Holy Trinity templomban és a brooklyn-i Good Shepherd templomban, végül, de nem utolsó sorban a világ legnagyobb orgonáján Atlantic Cityben a Boardwalk Hall-ban.

Csorba díj

Balatoni Sándor Zöld és fény című kórusművéért Csorba díjat vehetett át a pécsi Kodály Központban, ahol a mű ősbemutatója is elhangzott a Mecsek Kórus előadásában.

Események

hét
ked
sze
csü
pén
szo
vas
h
k
s
c
p
s
v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
25
26
27
28
29
30
31
1
2
Bábu vagy? - Koncert a Pannon Filharmonikusokkal orgonistaként és celesta játékosként, műsoron Bartók Béla: A csodálatos mandarin szvit, vezényel Gilbert Varga.
Bábu vagy? - Koncert a Pannon Filharmonikusokkal orgonistaként és celesta játékosként, műsoron Bartók Béla: A csodálatos mandarin szvit, vezényel Gilbert Varga.
Events on 2025. január 23.
Events on 2025. január 24.
Go to Top