Balatoni Sándor

orgonaművész, zeneszerző, karnagy

Balatoni Sándor weboldala2023-12-15T14:41:36+01:00

Lemezfelvétel a pécsi Székesegyházban

Magyar orgonazene címmel megjelent Balatoni Sándor első szóló orgonalemeze, melyen a klasszikus, és kevésbé ismert orgonaművek mellett saját kompozíciói és átiratai is helyet kaptak.

Magyar orgonazene Amerikában

Balatoni Sándor Magyar orgonazene címmel adott négy koncertet az Egyesült Államokban, a rochester-i Saint Anne templomban, majd Manhattan-ben a Holy Trinity templomban és a brooklyn-i Good Shepherd templomban, végül, de nem utolsó sorban a világ legnagyobb orgonáján Atlantic Cityben a Boardwalk Hall-ban.

Csorba díj

Balatoni Sándor Zöld és fény című kórusművéért Csorba díjat vehetett át a pécsi Kodály Központban, ahol a mű ősbemutatója is elhangzott a Mecsek Kórus előadásában.

Sikerek a Croatia Cantat Fesztiválon

A Mecsek Kórus Balatoni Sándor vezetésével vett részt az I. Croatia Cantat Fesztiválon a horvátországi Eszéken 2016. október első hétvégéjén. A hat kategóriából kettőben indult az együttes, melyek közül a “Klasszikus zene” kategóriában abszolút 1. Díjat szereztek, míg “Egyházi zene” kategóriában 2. Díjat értek el “Arany minősítéssel”. A kórus díjai mellett Balatoni Sándor Karnagyi Különdíjat is átvehetett.

Fulbright ösztöndíj

Balatoni Sándor doktori tanulmányihoz elnyerte az igen rangos Fulbright ösztöndíjat, 2014/2015-ben egyetlen magyarországi zenészként, így tanulmányait 2014 szeptemberétől a New York állambeli Rochesterben folytathatta, az Eastman School of Music egyetemen, prof. David Higgsnél. Kutatásai mellett számos előadást és koncertet is adott a tengerentúlon.

Események

hét
ked
sze
csü
pén
szo
vas
h
k
s
c
p
s
v
31
1
2
3
4
5
7
8
9
10
12
13
14
15
16
18
19
20
22
23
24
25
27
28
29
1
2
3
4
J.S.Bach: János passió előadás orgonistaként az Eszéki Zeneakadémia kórusával, vezényel Antoaneta Radocaj-Jerkovic.
J.S.Bach: János passió előadás orgonistaként az Eszéki Zeneakadémia kórusával, vezényel Antoaneta Radocaj-Jerkovic.
Húsvéti ünnepi hangverseny a Pannon Filharmonikusokkal orgonistaként, vezényel Vass András. Műsoron: Johann Sebastian Bach: Der Himmel lacht! Die Erde jubilieret (BWV 31) Johann Sebastian Bach:...
Húsvét fénye, Krisztus világossága - húsvéti orgonakoncert. Közreműködik Schultz Jennyfer szoprán. Műsoron: D. Buxtehude: Preludium in D (BuxWV 139) Esterházy, P.: Amoris flammula Handel, G.F.:...
2025. április 26.    
11:00 - 12:00
Orgonavirágzás – Orgonakoncert a Filharmónia Magyarország szervezésében az Anima Musicae zenekarral. Műsoron: Walther: F-dúr Concerto Vivaldi: Tavasz – 1. tétel Handel: Kakukk és csalogány orgonaverseny...
2025. április 26.    
16:00 - 17:00
Orgonavirágzás – Orgonakoncert a Filharmónia Magyarország szervezésében az Anima Musicae zenekarral. Műsoron: Walther: F-dúr Concerto Vivaldi: Tavasz – 1. tétel Handel: Kakukk és csalogány orgonaverseny...
2025. április 30.    
17:00 - 18:00
Chorus Pannonicus 2. koncert a Mecsek Kórussal. Műsoron: KODÁLY Zoltán: Békesség-óhajtás HORVÁTH Márton Levente: Beata nobis gaudia FARKAS Ferenc: Pataki diákdalok KARAI József: A fű,...
Events on 2025. április 11.
Events on 2025. április 17.
Events on 2025. április 21.
Events on 2025. április 26.
26 ápr
26 ápr 25
Kaposvár
26 ápr
26 ápr 25
Pécs
Events on 2025. április 30.
30 ápr
30 ápr 25
Pécs
Orgonakoncert Szakcson
2025. május 17. , 17:30 - 18:30

Orgonavirágzás - Budapest
2025. június 7. , 10:30 - 11:30

Orgonavirágzás - Kecskemét
2025. június 7. , 16:00 - 17:00

Go to Top