Balatoni Sándor

orgonaművész, zeneszerző, karnagy

Balatoni Sándor weboldala2023-12-15T14:41:36+01:00

Első díj az Európai Kórusszövetség zeneszerzőversenyén

Az Európai Kórusszövetség zsűrije a 16 országból beküldött 51 anonim pályaműből tüntette ki 1. Díjjal Balatoni Sándor Cantate Domino című kórusalkotását. A rangos díjat a 2018-ban megrendezésre kerülő 20. Europa Cantaton adják majd át Tallinban, melyhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma is Kitüntető Oklevéllel gratulált.

Lemezfelvétel a pécsi Székesegyházban

Magyar orgonazene címmel megjelent Balatoni Sándor első szóló orgonalemeze, melyen a klasszikus, és kevésbé ismert orgonaművek mellett saját kompozíciói és átiratai is helyet kaptak.

Magyar orgonazene Amerikában

Balatoni Sándor Magyar orgonazene címmel adott négy koncertet az Egyesült Államokban, a rochester-i Saint Anne templomban, majd Manhattan-ben a Holy Trinity templomban és a brooklyn-i Good Shepherd templomban, végül, de nem utolsó sorban a világ legnagyobb orgonáján Atlantic Cityben a Boardwalk Hall-ban.

Csorba díj

Balatoni Sándor Zöld és fény című kórusművéért Csorba díjat vehetett át a pécsi Kodály Központban, ahol a mű ősbemutatója is elhangzott a Mecsek Kórus előadásában.

Sikerek a Croatia Cantat Fesztiválon

A Mecsek Kórus Balatoni Sándor vezetésével vett részt az I. Croatia Cantat Fesztiválon a horvátországi Eszéken 2016. október első hétvégéjén. A hat kategóriából kettőben indult az együttes, melyek közül a “Klasszikus zene” kategóriában abszolút 1. Díjat szereztek, míg “Egyházi zene” kategóriában 2. Díjat értek el “Arany minősítéssel”. A kórus díjai mellett Balatoni Sándor Karnagyi Különdíjat is átvehetett.

Fulbright ösztöndíj

Balatoni Sándor doktori tanulmányihoz elnyerte az igen rangos Fulbright ösztöndíjat, 2014/2015-ben egyetlen magyarországi zenészként, így tanulmányait 2014 szeptemberétől a New York állambeli Rochesterben folytathatta, az Eastman School of Music egyetemen, prof. David Higgsnél. Kutatásai mellett számos előadást és koncertet is adott a tengerentúlon.

Események

hét
ked
sze
csü
pén
szo
vas
h
k
s
c
p
s
v
30
31
1
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
16
17
18
20
22
23
24
25
27
28
29
30
1
2
3
Húsvéti ünnepi hangverseny orgonistaként a Pannon Filharmonikusokkal Műsoron: Johann Sebastian Bach: O ewiges Feuer, o Ursprung der Liebe (BWV 34) Joseph Haydn: Schöpfungsmesse
Fellépés a Vasarely tér ünnepélyes avatásán a Mecsek Kórussal Műsoron: Kodály Zoltán: Horatii Carmen Claude Debussy: Dieu! qu'il la fait bon regarder Petrovics Emil: Játszik...
Mozart koncert karmesterként és orgonistaként a Filharmónia sorozatában. Műsoron: W.A. Mozart: Missa in G KV 140 W.A. Mozart: Exsultate jubilate 165 W.A. Mozart: Ave verum...
Mozart koncert karmesterként és orgonistaként a Filharmónia sorozatában. Műsoron: W.A. Mozart: Missa in G KV 140 W.A. Mozart: Exsultate jubilate 165 W.A. Mozart: Ave verum...
Handel: Messiás az Eszéki Zeneakadémia kórusával orgonistaként, vezényel Antoaneta-Radocaj Jerkovic.
2026. április 26.    
09:00 - 10:00

No Events
Go to Top