Balatoni Sándor

orgonaművész, zeneszerző, karnagy

Balatoni Sándor weboldala2023-12-15T14:41:36+01:00

Első díj az Európai Kórusszövetség zeneszerzőversenyén

Az Európai Kórusszövetség zsűrije a 16 országból beküldött 51 anonim pályaműből tüntette ki 1. Díjjal Balatoni Sándor Cantate Domino című kórusalkotását. A rangos díjat a 2018-ban megrendezésre kerülő 20. Europa Cantaton adják majd át Tallinban, melyhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma is Kitüntető Oklevéllel gratulált.

Lemezfelvétel a pécsi Székesegyházban

Magyar orgonazene címmel megjelent Balatoni Sándor első szóló orgonalemeze, melyen a klasszikus, és kevésbé ismert orgonaművek mellett saját kompozíciói és átiratai is helyet kaptak.

Magyar orgonazene Amerikában

Balatoni Sándor Magyar orgonazene címmel adott négy koncertet az Egyesült Államokban, a rochester-i Saint Anne templomban, majd Manhattan-ben a Holy Trinity templomban és a brooklyn-i Good Shepherd templomban, végül, de nem utolsó sorban a világ legnagyobb orgonáján Atlantic Cityben a Boardwalk Hall-ban.

Csorba díj

Balatoni Sándor Zöld és fény című kórusművéért Csorba díjat vehetett át a pécsi Kodály Központban, ahol a mű ősbemutatója is elhangzott a Mecsek Kórus előadásában.

Sikerek a Croatia Cantat Fesztiválon

A Mecsek Kórus Balatoni Sándor vezetésével vett részt az I. Croatia Cantat Fesztiválon a horvátországi Eszéken 2016. október első hétvégéjén. A hat kategóriából kettőben indult az együttes, melyek közül a “Klasszikus zene” kategóriában abszolút 1. Díjat szereztek, míg “Egyházi zene” kategóriában 2. Díjat értek el “Arany minősítéssel”. A kórus díjai mellett Balatoni Sándor Karnagyi Különdíjat is átvehetett.

Fulbright ösztöndíj

Balatoni Sándor doktori tanulmányihoz elnyerte az igen rangos Fulbright ösztöndíjat, 2014/2015-ben egyetlen magyarországi zenészként, így tanulmányait 2014 szeptemberétől a New York állambeli Rochesterben folytathatta, az Eastman School of Music egyetemen, prof. David Higgsnél. Kutatásai mellett számos előadást és koncertet is adott a tengerentúlon.

Események

hét
ked
sze
csü
pén
szo
vas
h
k
s
c
p
s
v
1
2
3
4
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
Koncert zongorakísérőként a Pécsi Tudományegyetem kórusával, vezényel Dr. Lakner Tamás, Dr. Hoffner Tibor és Dr. Hoppál Péter. Műsoron: F. Mendelssohn: Verleih uns Frieden C. Orff:...
Koncert zongorakísérőként a Pécsi Tudományegyetem kórusával, vezényel Dr. Lakner Tamás, Dr. Hoffner Tibor és Dr. Hoppál Péter. Műsoron: F. Mendelssohn: Verleih uns Frieden C. Orff:...
Fellépés karnagyként a Mecsek Kórussal a World Peace Choral Festivalon. Műsoron: Bárdos L.: Dana dana Farkas F.: Pataki diákdalok
Fellépés karnagyként a Mecsek Kórussal a World Peace Choral Festivalon. Műsoron: Bárdos L.: Régi táncdal Kodály Z.: Túrót eszik a cigány
Fellépés karnagyként a Mecsek Kórussal a World Peace Choral Festivalon. Műsoron: H. Reiter: Vater unser Bárdos L.: Dana dana P. Eben: Cantico delle Creatura Farkas...
Fellépés karnagyként a Mecsek Kórussal a World Peace Choral Festivalon. Műsoron: H. Reiter: Vater unser P. Eben: Cantico delle Creatura Farkas F.: Pataki diákdalok Bárdos...
Verseny fellépés karnagyként a Mecsek Kórussal a World Peace Choral Festivalon. Műsoron: H. Reiter: Vater unser P. Eben: Cantico delle Creatura Kodály Z.: Túrót eszik...
Fellépés karnagyként a Mecsek Kórussal a World Peace Choral Festivalon. Műsoron: H. Reiter: Vater unser Bárdos L.: Dana dana P. Eben: Cantico delle Creatura Farkas...
Fellépés karnagyként a Mecsek Kórussal a World Peace Choral Festivalon. Műsoron: Kodály Z.: Túrót eszik a cigány Bárdos L.: Régi táncdal
No Events
Go to Top